Pénteken és szombaton is sokat sírtam, de ez már lassan hozzátartozik a mindennapokhoz. Így vezetem le a feszültsége. Van amikor jól esik, van amikor kifejezetten utálom.
Pénteken azért pityeregtem, mert most már örök rejtélyként marad, hogy a nagynéném miért adta zálogba az arányait, azt váltottam ki.
Szombaton azért folytak könnyek az arcomon, mert leadtam a nagynéném 10 és 11 éves kutyáját a gyepmesteri telepen, akiket nagy valószínűség szerint el fognak altatni. Persze rám volt mérges az ott dolgozó nő, pedig igazán nem tehetek semmiről.
Vasárnap végre nem sírtam, sőt mosolyogtam, sokat mosolyogtam! Azok a pillanatok sokkal jobbak...
