Tegnap délután pár percig, véletlenül nem mese és nem tudományos csatornát néztünk, ezért sikerült elkaptam egy rövid bemutatót a Mindenképpen talán című filmből. Úgy döntött, három gyerek ide - három gyerek oda, ezt nekem meg kell néznem. Le is telepedtem este 9-kor, három gyerek körém, férj elvonulva aludni és minimum 5 reklámblokkot átszenvedve, egy hajmosásba besegítve, de végignéztem.
A film rövid és velős tartalma: Apuka elmeséli kislányának, hogyan találkozott az anyukájával. Annyira helyes kislány (Abigail Breslin), 10 éveshez képest pedig annyira okos, de még azért nem zavaróan. Szeretem az olyan gyerekeket, akik őszintén megmondják a felnőtteknek a gondolataikat. Egészen biztosan azért érzek így, mert én ezt soha nem mertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése