Az csak nekem háton szőr borzongatós, hogy éppen apura gondolok (csak úgy, spontán), majdnem sírok és a rádióban megszólal egy dal, amit szeretett!?
Látom magam előtt az arcát, ahogy artikulál, hallom a hangját, ahogy énekel, látom az ujjait, ahogy ütemesen dobol a keresztbe tett lábán és már nem sírni akarok, hanem nevetni és vele énekelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése